Szőke Andrea
EREDETI EREDET
a múlt meséje mai szemmel

„Eurázsia több mint kétmilliárdos embertömegében jelentéktelennek tűnhetik az a 15 milliónyi magyar, amelynek egyharmada nem is a magyar államon belül él. Legyen ám szám szerint kicsiny e nép, de nekünk drága, de mi szenvedélyesen szeretjük. A kis népekre jellemző, hogy vágyakozással tekintenek a múltba, őstörténetük felé. Nemes emlékezéssel igyekeznek minél szebbnek, hősibbnek, dicsőbbnek elképzelni saját múltjukat, mintegy kárpótlást keresni a szerény jelenért...” (László Gyula: „Az őshazától a kárpátokig” című könyv bevezetője)

Az évszázadok folyamán, számos teória keletkezett a magyar nép eredetéről. A tudományos, a laikus és gyakran spekulatív elméletek száma nem kevés, és minél távolabb kerülünk időben a múlt eseményeitől, minél sűrűbb homályba vész az igazság, mi annál nagyobb hévvel, és fantáziával megáldva kutatunk a bizonyosság után, mely biztosít minket rendkívüliségünkről, egyedi, netán misztikus voltunkról.

És ez a gondolat, bizonyos szempontból nem alaptalan. Természetesen nem olyan rendkívüliségről van szó, mely más nemzetek fölé emeli a magyarságot, hanem kultúrtörténeti, művészeti, vallási, nyelvi egyediségéről, mely egy önálló, egységes egésszé teszi népünket Európa sokszínű, számtalan erénnyel tarkított palettáján.
Minden népnek - így a miénknek is- rendkívül fontos tudni, hogy hova tartozik, mi az, amihez tartozik. Épp ezért azt is fel kell fedeznie, honnan jött. Ha nem ismeri gyökereit, nem tagja egy igazoltan értékes közösségnek, sebezhetővé, vagy épp érzéketlenné válhat. Igaz ez minden korosztályra, és társadalmi csoportra. De talán a legérzékenyebb erre a problémára, az identitását egyébként is kereső kiskamasz réteg. Akiknek ráadásul – szintén korbéli sajátosságuk miatt – igen nehéz felkelteni az érdeklődését az iránt, ami fontos lehet...

Napjainkban, a világ kitárulása, a személyes világunk beszűkülését eredményezte. Megváltozott az értékrend, a múlt megélése iránti igény. Míg régen, szinte a levegőből szívták magukba az emberek az eleven hagyományt, a hovatartozás érzését, ma jó esetben interneten, televízióban, találkozhatnak vele. S marad a száraz tényanyag. Ami szürke, és talán nem is igaz...

Az „Eredeti eredet” - mint ahogy címe is mutatja – igyekszik eredeti módon feldolgozni a magyar őstörténetet. Az előadás, három síkon mozogva, történelmi, kultúrtörténeti és művészeti szemszögből is körüljárja a témát, ami jól elkülöníthetően, ám egységessé formálva, egy látványos, szórakoztató és gondolatébresztő képet nyújt a Kezdetekről. Egyrészt, régi mondáinkat felhasználva, humoros és mai szófordulatokkal tarkított jelenetekben elmeséli a magyarok eredetét, egészen az Államalapításig. Ám a mondák regényes cselekményébe, történelmi adatok, tézisek és antitézisek is kerülnek, mosolyogtató formában kommentálva az eseményeket. A jelenetek között pedig – az érzelmi, szellemi vonalat képviselve –az ősi zenei világ motívumai - egy mélyebb, maradandóbb élményanyaggal gazdagítják a jelenlévőket.

A történet háromféle megjelenítési formája, egy komplex egészet alkotva, különleges, a lehető legszélesebb spektrumban ábrázolva az eseményeket, maradandó élményt nyújt a közönségnek.  

Az előadás célja nem az információk átadása, hanem a szórakoztatás. Bár számos olyan tényre és érdekességre fény derül, amely hasznos lehet a későbbiekben, a szándék a figyelem- és az érdeklődés felkeltése és természetesen, ami minden színházi produkció küldetése: a gondolatébresztés, és a gyönyörködtetés.
A magyar őstörténet kutatásban persze vannak a fantazmagória határát súroló elképzelések. De az a jó, hogy vannak. Mert ha a képzelet szárnyakat kap, szárnyal vele a lélek is. Jó elképzelni, hogy különlegesek vagyunk!

Einsteintől egyszer megkérdezték, vannak-e földöntúliak a földön? Mire Einstein: „Hát nem tudja? Ezek a magyarok!”

A Gárdonyi Géza Színház és Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciója.